Bevezetés

A horvát nyelv nagyon közel áll a szerbhez, a bosnyákhoz és a montenegróihoz. A 15.századtól kezdett irodalmi nyelvvé fejlődni sok helyi változat formájában, a mai formáját (kisebb eltérésektől eltekintve) a 19. században nyerte el.

A 19. században létezett egy erős mozgalom, amely közös délszláv nyelvet szeretett volna. Ennek a hatásaként a szerb és a horvát nyelv számára nagyon hasonló standard nyelvet dolgoztak ki, és emiatt majdnem az egész 20. században nagyon sokan úgy gondolták, hogy csak egy nyelv van, a szerbhorvát (vagy horvátszerb). Mások azon a véleményen voltak, hogy két külön nyelvről van szó (a horvátról és a szerbről). A montenegrói nyelv az intellektuális szókincse és szakszókincse alapján tekinthető a szerb egy variánsának, noha sok megkülönböztető jeggyel rendelkezik. Nehéz meghatározni, hogy a standard bosnyák minek számít, annyi azonban biztos, hogy a szerb és a horvát nyelv között helyezkedik el, és számos variánsa létezik, valamint a montenegróihoz is közel áll. Mindemellett a négy nyelv beszélői tolmács segítsége nélkül kommunikálnak egymással. A fő különbség a különböző szakterületek szókincsében jelentkezik majdnem minden területen. A horvátok és a szerbek alig értik meg egymást, ha matematikáról, biológiáról, jogról vagy éppen a főzésről beszélgetnek, hacsak nem sajátították el előtte a másik nyelv szókincsét. Meg kell jegyeznünk, hogy más különbségek is vannak, mégpedig az írás területén. A szerb és a montenegrói latin és cirill betűkkel is írható, míg a horvát és a bosnyák írásban csak a latin ábécét használják.

A szláv nyelvek három csoportra oszthatók: nyugati szláv (lengyel, cseh, szlovák, szorb, kasub, szlovinci), keleti szláv (ukrán, belorusz, orosz, ruszin) és délszláv (szlovén, horvát, szerb, montenegrói, bosnyák, macedón, bolgár).

Baška-tábla (Baščanska ploča) kb. 1100-ból

Nyelvjárások

A horvát nyelvterület három nyelvjárási területre osztható: a što, a kaj és a ĉa nyelvjárásra. Mindhárom nyelvjárásban kialakult az irodalom, de leginkább a što nyelvjárásban, amely a standard nyelv létrehozásának alapjául is szolgált.

• Čakavsko narječje
• Kajkavsko narječje
• Štokavsko narječje

Forrás: Wikimedia Commons

Nyelvtan

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a horvát nyelv nyelvtana a többi szláv nyelvhez hasonlóan nagyon összetett. Két szám van (egyes és többes szám), és mindegyikhez tartozik hét eset (alanyeset, birtokos eset, részeshatározói eset, tárgyeset, megszólító eset, helyhatározói eset és eszközhatározói eset), mindez kombinálva három nemmel (hímnem, nőnem, semlegesnem); a főnév megfelelő alakjának kiválasztásához hét esetet, két számot és három nemet kell figyelembe venni, így elméletileg 42 lehetséges alak létezik. Az igéknek hét igeidejük van (jelen idő, első jövő idő, második jövő idő, elbeszélő múlt/aorista, befejezett múlt és régmúlt), valamint két számuk (egyes és többes szám). Három személy van (én, te, ő egyes számban, többes számban pedig: mi, ti, ők). Az igéknek két aspektusuk lehet (befejezett vagy folyamatos), és ezt minden igénél külön meg kell tanulni, mert ez határozza meg, hogy melyik ragozási mintát kell választani: például skočiti (“ugrani”) and skakati (“ugrálni”).

Ezenkívül sok gyakran használt ige rendhagyó, és saját végződéseik vannak. Előfordulnak szavakon belüli hangváltozásokkal kapcsolatos sajátságok is (asszibiláció, palatalizáció stb.). A főnevekhez hasonlóan a melléknevek és a névmások is komplexek. A melléknevek is lehetnek határozottak vagy határozatlanok.