A morfológia a nyelvészetnek az a része, amely a szavak belső szerkezetét elemzi, és hogy ez milyen összefüggésben van a jelentésükkel.

A legtöbb ember úgy gondol a nyelvre mint szavakra, de nem a szavak a morfológiai elemzés főtárgya. Ehelyett, a nyelvészeket leginkább a morfémák érdeklik, amelyeket úgy lehet meghatározni, mint a nyelvtan legkisebb jelentéssel bíró eleme vagy "a legkisebb alkotóelem a szavak létrehozásában". Ami mindkét megközelítésben közös, az a legkisebb egység egy nyelv szavainak vagy nyelvtanának építésében.

Minden szó tartalmaz legalább egy morfémát, míg mások akár sokat. Például a plimalboniĝintus eszperantó szó (elromlott volna) 6 morfémából áll.

Ez talán bonyolultnak tűnik, de bizonyos nyelvekben még sokkal több morféma kerülhet egy szóba.

A morfémák lehetnek szabadok, ebben az esetben önállóan jelennek meg, mint az angol cat vagy a lengyel kot, azaz macska, vagy lehetnek kötöttek, ami azt jelenti, hogy még más elemekkel együtt tudnak csak szót alkotni. Az angol -s és a lengyel -y többes végződések kötöttek.

Mely morfémák kötöttek és melyek szabadok, nyelvenként változik. A spanyol macska szó gato két kötött morfémát tartalmaz: gat- és -o, az utóbbi jelzi, hogy hímnemű a főnév és így a macska is. Ha ezt -a-ra cseréljük, ​​az eredmény egy nőstény macska:

Az eszperantó szó a macskára kato, mely szintén két morfémából áll, a kat- tőből és a főneveket jellemző -o-végződésből.

Gyakran változik a morfémák alakja. Egy morféma különböző alakjait allomorfoknak hívjuk. A magyar macska szó a többes szám jele előtt macská-ra változik, ezek ugyanannak a morfémának az allomorfjai.

Szófajok

Minden nyelvben a szavakat csoportosítani lehet a morfológiai viselkedésük és a mondatban betöltött szerepük alapján, így jutunk a szófajokhoz

Csak két szófajt lehet minden nyelvben megtalálni, ez a főnév és az ige. Mindkét osztálynak több alosztálya van.

A főnevek lehetnek:

• köznevek tágabb értelemben vett tárgyak mint osztályok nevei: kutya, ház, barátság
• tulajdonnevek: ember- és állatnevek, helynevek: János, Cirmos, Berlin
• személyes névmások: vonatkozhatnak az üzenet adójára: én, a vevőjére: te, maga vagy a témájára: az, azok.
• mutató névmások: vonatkozhatnak közeli: ez és távolabbi dolgokra: az.

További névmások: kérdő ki, mi, tagadó senki, vonatkozó aki, ami, határozatlan valaki, valami.

Az igék legfontosabb csoportja a lexikális igék, melyek megadják, hogy valaki vagy valami mit csinál, pl úszik, beszél vagy gondol vagy mi történik, pl. fáj, esik. A másik csoportnak, a segédigéknek nyelvtani jelentésük van, azaz lexikális igékkel együtt jelezhetik pl. az időt vagy módot, mint: had gone (angol: elment), beszélt volna.

A melléknevek, melyek tulajdonságokat írnak le, működhetnek, mint önálló osztály (az európai nyelvek többségében) vagy pedig mint a főnév vagy az ige alcsoportja.

A legtöbb európai nyelvben, a melléknevek a főnevekhez kapcsolódnak szorosabban, s ezért ugyanazokat a kategóriákat fejezik ki (szám, eset és nem). Néhány nyelvben, mint a japánban, az ige alcsoportját alkotják, s így az igére jellemző kategóriákat fejeznek ki, mint az idő.

További szóosztályok: kötőszó, mely szavakat vagy mondatokat köt össze, határozószó, mely a mondat különböző részeit módosítja, adpozíció (prepozíció és névutó), mely a főnévnek igével való kapcsolatát hivatott kifejezni.

Hogyan változnak a szavak

A morfológiai folyamatokat két csoportba lehet osztani. A ragozás nem változtatja meg a szó jelentését, hanem a szó nyelvtani funkcióját jelöli a mondatban. Egy szónak az összes nyelvtani formája paradigmát alkot. Íme az eszperantó szó nomo (név) paradigmája, melynek mind egyes, mind többes számban két esete van (alanyeset és tárgyeset).

Anyanyelvi beszélők nem paradigmákban gondolkodnak (ami meglepheti a nyelvtanulót), de a paradigmák hasznosak egy nyelv leírásában és tanulásában. Ha egy szó összes formájára akarunk utalni, a lexéma (lexikai szó) a megfelelő kifejezés. A fenti paradigmában mind a négy eszperantó szó a nomo lexémához tartozik.

A szóképzés változásai két csoportba sorolhatók. Az egyik típus megváltoztatja a kiinduló szó szófaji kategóriáját (pl. egy főnévből igét vagy melléknevet képez, egy melléknévből főnevet vagy határozószót, egy igéből főnevet). A lengyelben a pytanie (kérdés) főnév a pytać (kérdez)) igéből származik. A -nie képzőt a pyta- tőhöz teszik.

A másik képzéstípus nem változtatja meg a szófaji kategóriát, de mégis új szót hoz létre. A németben, ha a sprechen (beszél) igéhez hozzátesszük az aus- (ki) igekötőt, az eredmény a kiejt lesz.

A legtöbb morfológiai változást a képzőkkel érjük el, melyek mint kötött morfémák a szótőhöz kapcsolódnak. Lehetnek előképzők és utóképzők a szerint, hogy a szótő elé járulnak vagy utána.

Szavakról beszélve meg kell különböztetni szótöveket és relatív töveket. A szótő az alap, mely mindig jelen van, a relatív szótő az ebből képzett szó, melyhez ragok járulhatnak.Például az angol alphabet (ábécé) szó szótő. Az alphabetize "ábécérendbe rak" az előbbi tövet tartalmazza és az -ize igeképzőt, s relatív tőként szerepel az igeragozásban.

A relatív tő kapja a jeleket és ragokat, pl. az angolban a múlt idő -d jelét alphabetized vagy a jelen idejű melléknévi igenév -ing jelét alphabetizing.

Hasonlóképpen, a lengyel przeczytam szót (el fogom olvasni) lehet úgy elemezni, hogy a czyta- (olvas) tőhöz járul a prze- (át) igekötő, létrehozva a przeczyta- (elolvas) relatív tövet. Végül ehhez kapcsolódik az egyes szám első személy ragja az -m

Az elő- és utóképzők a lineáris morfológiára példák (ahol a morfémákat egymás után tesszük egymáshoz). A nem-lineáris morfológia esetén az új morféma előbb kezdődik, minthogy az első véget érne.

A cirkumfixum két részből áll, amelyek különböző helyeken szerepelnek a szóban. A németben a múlt idejű melléknévi igenevek leggyakrabban a ge- előképzővel és a -t utóképzővel jönnek létre, mint gesagt (mondott):

Az infixum egy másik morféma belsejében jelenik meg, vagy más szóval azt megszakítja. A tagalogban, mely a Fülöp-szigetek lingua francája, a sulat tő azt jelenti, hogy írni. Az -um- infixum a cselekvőre irányuló ragozandó igét képez. Így sumulat jelentése (valaki) ír.

A tőhangváltás a szótő változtatása külön elem hozzátétele nélkül. Európában a germán nyelvekre jellemző, hogy bizonyos igék a tőmagánhanzó megváltoztatásával képezik a múlt idejüket. Az angolban a múlt idő és a múlt idejű melléknévi igenév gyakran így jön létre, mint a swim esetében, mely swam-má változik múlt időben.

A transzfixum bonyolultabb morfológiai jelenség, mely a tő különböző részein jelenik meg. A máltai nyelvben néhány melléknévnek meglehetősen különböző alakjai lehetnek a nemtől függően. Ezen mellékneveknek a hímnemű alakja: vCCvC (v = magánhangzó, C = mássalhangzó) míg a nőnemű alak: CvCCa.

Más morfológiai szerkezet az összetett szavak, ahol több mint egy szóból jön létre az új szó. A német szó a nyelvészetre a Sprachwissenschaft (nyelvtudomány), mely a Sprache (nyelv) és Wissenschaft (tudomány) szavakból áll össze.

Bizonyos nyelvek az összetétellel élnek új szavak létrehozásakor, míg mások más módszereket alkalmaznak, mint több szóból álló, prepozícióval összekapcsolt kifejezéseket. A coffee grinder összetett szó a németben Kaffemühle és a magyarban kavédaraló, míg a franciában egy főneves kifejezés, melyet egy elöljáró kapcsol össze: moulin à café, ugyancsak a lengyelben młynek do kawy.

A megkettőzés grammatikai funkció kifejezésére szolgálhat. Az indonéz nyelv a főnevek többes számát megkettőzésükkel éri el, például buku (könyv) és buku-buku (könyvek). Néha csak a szó egy része ismétlődik, mint a török beyaz (fehér) szóból lesz a bembeyaz (nagyon fehér).

Az alakkiegészülés azt jelenti, hogy a szónak más töve van bizonyos nyelvtani funkció kifejezésére. Ennek gyakran történeti okai vannak. A spanyol megy főnévi igeneve és jövő ideje a latin ire igéből származik, míg a jelen ideje egy másik latin igéből vadere (halad). Ilyen a magyarban a van és a lesz ige, melyek egy paradigmába tartoznak.

A morfológiai struktúrák tipológiája

Különböző nyelvek különböző módon kapcsolják össze a morfémákat. Sokszor ezen morfológiai típus alapján hivatkoznak a nyelvekre. Az agglutináló vagy ragozó nyelvekben a különböző nyelvtani funkciókat - mint szám és személy vagy esetek - speciális morfémákkal fejezik ki, melyeket a szótőhöz kapcsolnak. A törökben például az evlerimin (házaimé) felbontható a tőre és három toldalékra, akárcsak a magyarban.

A flektáló vagy hajlító nyelvekben a toldalékok több funkciót látnak el, így a cseh -ů végződés egyszerre jelzi a többes számot és a birtokos esetet. Ráadásul, ha a dům (ház) szóhoz teszik hozzá, akkor a tőhangzója is megváltozik domů.

Az izoláló vagy elszigetelő nyelvek sokkal kevesebb toldalékot használnak, mint az előbbi két típus. A nyelvtani funkciók kifejezésére a szórendet és önálló szavakat, illetve ezek kombinációját használják. A vietnámiban például az igeidőt az ige elé tett külön szócskákkal fejezik ki.

Nem lehetett mindenfajta módot itt bemutatni, amivel az egyes nyelvekben a szavak funkciója változik. A morfológiai folyamatok, mint a nyelv többi területe, sohasem statikusak, a nyelv beszélői állandóan változtatják, még ha kis mértékben is. Ez hosszú időn keresztül nagy változásokhoz vezethet.