A filozófia általában a világ és az emberek természetével kapcsolatos kérdéseket vizsgálja, a nyelvfilozófia pedig a nyelv általános természetét, viszonyát a világgal és az emberi elmével, mely a valóságot a nyelven keresztül fogja fel és írja le. Más szóval a nyelvfilozófia a nyelv, a gondolkodás és a valóság viszonyát kutatja.

Már az ókori népek is feltették a kérdést, mi a viszony a szóalak (például kutya) és az általa jelölt dolog között (tárgy: kutya): mennyire konvencionális, azaz az emberek önkényes megállapodása, és mennyire természetes, azaz velejáró és elszakíthatatlan tőle. A világ nyelvei különböznek abban, hogyan nevezik meg a valóság elemeit (angol: dog, francia: chien, német: Hund, lengyel: pies stb., ami magyarul kutya), ez érv a nyelv konvencionális volta mellett (l. szemantika).

A kutya szó köznév, az Antarktisz pedig tulajdonnév. Az utóbbi egyetlen objektumra vonatkozik (egy adott kontinensre), az első pedig egy egész csoportot, fajt vagy tárgyak kategóriáját jelöli, azaz minden kutyát, amely valaha létezett, létezik, létezni fog vagy létezhet.

Már régen érdekli a filozófusokat az a probléma, hogy egy kategória (fajta, csoport) mint bizonyos egész, valóságos, azaz létezik-e az emberi megismeréstől függetlenül is, vagy pedig a valóságban csak egyedi tárgyak vannak, a kategóriák, csoportok (ún. fogalmi univerzálék) csak az emberi elme szülöttei, csak a nyelv tartalmazza őket.

Függetlenül attól, hogy melyik felfogást fogadjuk el, és milyen valóságuk van a kategóriáknak, el kell ismernünk, hogy sok szónak nincs pontos jelentése, azaz azoknak a kategóriáknak, amelyekhez tartoznak, nincsenek határozott határai. Világos, hogy az olyan szavaknak mint nagy csak relatív jelentése van, attól a tárgytól függően, melyre vonatkozik, más a nagy kutya és a nagy hangya. De ha egy meghatározott tárgyra vonatkoznak az ilyen szavak, akkor sem egyértelmű a jelentésük, nem világos, milyen magasnak kell lenni egy kutyának, hogy az mondhassuk róla, hogy nagy. Ez a probléma sok főnévre vonatkozik. pl. nem világos, hány szalmaszálból kell állnia egy halomnak (és ezek milyen hosszúak legyenek), hogy szalmakazalról beszélhessünk. Ez fontos probléma, hisz a nyelv megbízhatóságát érinti és a világra vonatkozó, a nyelvben megfogalmazott igaz állítás lehetőségét. Más szóval, igazak-e a következő mondataink?

Ez a kutya (65 cm magas) nagy.

Ez a halom (1 köbméter szalma) szalmakazal.

A világ nyelvei nemcsak a hangrendszerükben és írásmódjukban különböznek egymástól (pl. az angol dog, a lengyel pies, a francia chien, a magyar kutya stb.), hanem abban is, hogy milyen pontosan képesek a világ különböző elemeit bemutatni. Erre példa, hogy más az alapszínek száma (vö szemantika), pl az új-guineai pápua dani törzs nyelvében csak két elnevezés van: mili (mely minden sötét és hideg színt jelent, mint fekete, zöld, kék) és mola (meleg és világos színek, mint fehér, piros, sárga). A magyarban viszont két elnevezés van: piros és vörös

A családtagokra vonatkozó elnevezések is sokszor különböznek. Gyakran az illető nemétől függ elsősorban az elnevezés, mint az angol brother (fiútestvér) és sister (lánytestvér), de más kultúrákban a korkülönbség a legfontosabb. Az indonéz nyelvben a kakak egy idősebb testvérre utal, míg az adik egy fiatalabbra, a nemtől függetlenül. Indonéziában, mint sok más ázsiai országban, a korkülönbség fontos szerepet játszik az emberek közötti viszonyban. A magyar pedig mind a kor, mind a nem szerint különbséget tesz: báty utal az idősebb fiútestvérre, az öcs a fiatalabbra, hasonlóan a nővér az idősebb lánytestvérre, a húg a fiatalabb lánytestvérre.

A különbségek nem csak lexikaiak, hanem a nyelvtant is érinthetik, mint például az igeidők és a főnevek nyelvtani neme. A főneveket a nem alapján hímnemű, nőnemű és semleges nemű csoportokba lehet osztani, de vannak rendszerek, ahol kevesebb vagy több nem van, illetve ahol egyáltalán nincs ilyen kategória, mint a magyarban. A nemekhez tartozás önkényessége jól látható akkor, ha összehasonlítunk különböző nyelveket. Lengyelben a nap semleges (słońce), németben nőnemű (die Sonne), míg a franciában hímnemű (le soleil). A különböző országok nemeit a lengyelben a következő térkép mutatja:

Felmerül a kérdés, hogy ezek a különbségek befolyásolják-e az embereket, hogyan értik meg és gondolkodnak a világról. Azt a hipotézist, hogy egy adott nyelv struktúrája befolyásolja azt a módot, ahogyan beszélői a világot érzékelik, nyelvi determinizmusnak hívják (pl. Humboldt, Sapir és Whorf foglalkozott ezzel a kérdéssel). A nyelvi determinizmus különböző aspektusait alátámasztó vagy cáfoló kutatások nem hoztak egyértelmű eredményeket. A determinisztikus álláspont kritikusai azt kérdezik, hogy miért jelentené az, hogy ha egy bizonyos mondatot nem lehet szó szerint X nyelvből Y nyelvre fordítani, hogy nem lehet kifejezni ugyanazt a gondolatot.

Ilyenfajta kérdés vonatkozik speciális kommunikációs helyzetekre is. Az angol például megköveteli bizonyos dolgok határozottságának / határozatlanságának kifejezését, akárcsak a magyar: egy kutya vagy a kutya, míg a lengyel nem: lehet azt mondani jakiś pies (valamilyen kutya) vagy ten pies (az a kutya), vagy csak egyszerűen pies (kutya). Vajon azt jelenti ez, hogy az angol vagy magyar beszélőnek feltétlenül határozott vagy határozatlan kategóriákban kell gondolkoznia, amikor egy tárgyról beszél, míg a lengyel beszélőnek nem?

A Sapir-Whorf hipotézis enyhébb változata - az úgynevezett nyelvi relativitás - úgy ​​tartja, hogy nyelvek a rendelkezésre álló nyelvtani és jelentéstani kategóriáikkal befolyásolják a gondolkodást. Mindent összevetve kölcsönhatásról beszélhetünk: a különböző nyelvek tükrözik a nyelvi közösség kultúráját, fizikai és társadalmi környezetét, a tapasztalatait és értékrendjét; különböző nyelvi képet mutatnak, mely benne van a nyelvtani rendszerükben, szókészletükben (gondoljunk csak olyan reáliákra, mint egy vidék növényeinek és állatainak a neve) és frazeológiájukban (pl. közmondásaikban). Viszont amikor a gyerekek az anyanyelvüket tanulják, ennek a kategóriáin keresztül ismerik meg a világot .