Bevezetés

A szintaxis (vagy más néven mondattan) a nyelv lineáris szerkezetével foglalkozik, arra keres választ, hogy a szavak (a szintaxis legkisebb egységei) hogyan állnak össze mondattá (a szintaxis legnagyobb egységévé).

A mondatok egyes szavai és összetettebb szerkezeti egységei leírhatóak a forma szempontjából, vagyis az alapján, hogy mik ők, illetve miből állnak, valamint a funkció szempontjából, vagyis, hogy milyen szerepet töltenek be a mondatban. Az a mondat például, hogy "Az Európai Űrügynökség 2003-ban elindított egy űrszondát a Marsra" öt összetevőből áll, amelyek azt jelzik, hogy ki csinált (indított el) mit, illetve hová és mikor. A legfontosabb összetevő az elindított ige, amelytől közvetlenül függenek a ki és mit argumentumok (ezeket a mondattanban alanynak és tárgynak hívják), valamint az igéhez lazábban kapcsolódik az idő- és helymegjelölés, (amelyeket határozóknak hívnak). Az ilyen funkcionális összetevőket elképzelhetjük üres lyukakként, amelyeket különböző szintaktikai formájú anyagokkal kell kitöltenünk. Így az alany, az Európai Űrügynökség nem csak a NASA-nak kiváló alternatívája, hanem egyben egy olyan szócsoport is, amit főnévi csoportnak (NP - az angol noun phrase-ből) hívnak, mivel a csoport fejét egy főnév alkotja, és mivel a csoport lecserélhető egy egyszerű főnévre vagy tulajdonnévre (ESA), vagy egy (főneveket helyettesítő) személyes névmásra (ők). Bár minden nyelv ki tudja fejezni, hogy ki-csinált-mit-mikor-hol, ezt azonban minden nyelv különböző módon teszi, ami a mondatösszetevők sorrendjét illeti (l. tipológia).

A mondattani szerkezet ábrázolása

A legtöbb modern szintaktikai elmélet ágrajzokat használ az összetevők közötti (generatív nyelvtan) vagy a tokenek/szavak közötti (függőségi nyelvtan) kapcsolatok ábrázolására.

A generatív nyelvtan (vagy más néven frázisstruktúra-nyelvtan, PSG) onnan kapta a nevét, hogy ezen elmélet szerint a mondatok felépíthetők (generálhatóak) az összetevőknek (frázisoknak) újraíró szabályok alapján történő, ismételt összerakásával.

((He) (said) (ESA (would launch) (a (space probe) ((called) (Mars Express))) (in 2003))
Azt mondta, hogy 2003-ban az ESA el fog indítani egy Mars Express nevű űrszondát.

Az ennek megfelelő függőségi fa így néz ki:

Felszíni mondattani jelölők

A felszíni szerkezetben a szintaktikai funkciókat jelölhetik morfológiai jegyek is (lásd morfológia), mint például toldalékok, vagy jelölheti a szórend, vagy külön funkciószavak (például az európai nyelvekben az elöljárószavak / névutók, vagy a japán nyelvben a partikulák).

mondattani funkció alany állítmány igei része részeshatározó tárgy kötött bővítmény állítmány igei része
eset alanyeset részeseset tárgyeset
német Das Kind hat dem Hund Wasser gegeben
eszperantó La infano donis akvon al la hundo
angol The child gave water to the dog
japán kodomo ga mizu o inu ni yarimashita

A szintetikus nyelvek (lásd morfológia) nem csak a mondatösszetevők közötti kapcsolatot jelölik, hanem gyakran szemmel látható módon összekapcsolják a szavakat az egyes összetevőkön belül is. Erre a legjobb példa a főnévi csoporton belüli egyeztetés, ahol a főnévi csoportban minden egyes szó ugyanolyan számban, nemben és esetben áll (lásd például a Lingvopédia főnévragozási táblázatait többek között a szlovák, és a német nyelvnél). Például a portugál as novas casas (az új házak) főnévi csoport mindhárom szava szemmel látható módon mind számban (többes szám), mind pedig nemben (nőnem) egyeztetve van a többivel. Azonban pontosan amiatt, mert az egyeztetés annyira alapvető dolog, az ezt jelölő végződések többértelműsége vagy hiánya a csoport szavai közül néhányon bizonyos esetekben előfordulhat, mindaddig, amíg legalább az egyik szó hordozza a szóban forgó információt. Így az esetjelölés a német főnévi csoportok esetében a névelőn általában sokkal jobban látszik, mint a főnéven (der Hund, des Hundes, dem Hund, den Hund), az angol nyelv pedig csak a főneveken jelöli a többes számot, a mellékneveken és a névelőkön nem.

Mélyszerkezet

Egy mélyebb szinten a mondattani szerkezet a megnyilatkozás jelentésének szerkezetét tükrözi (szemantika). Az aktív és a passzív mondat például egyazon mögöttes állítás kifejezésének két különböző módja. Tehát az ok-okozati viszony (szemantikai szerepek, vö. Szemantika fejezet) a földrengés és a cunami között nem változik, még akkor sem, ha a cunamit tesszük a mondat alanyává.

1. argumentumhely igei fej 2. argumentumhely
Aktív Earthquakes may cause tsunamis
Mondattani funkció Alany Állítmány igei része (aktív) Tárgy
Szemantikai szerep OK KÖVETKEZMÉNY
Passzív (szenvedő) Tsunamis may be caused by earthquakes
Mondattani funkció Alany Állítmány igei része (passzív) Határozó (a szenvedő mondat cselekvője)
Szemantikai szerep KÖVETKEZMÉNY OK

Továbbra sem világos, hogy a nyelvi szerkezet bármelyik szintje közvetlenül tükrözi-e a kognitív folyamatokat, de azt tudjuk, hogy az emberi agyban van egy speciális mondattani központ, a Broca-terület, amely a homloklebeny motoros részén helyezkedik el. Az agynak ezt a részét meg kell különböztetnünk a Wernicke-területtől, amely a hang és a jelentés összekapcsolásáért felelős, és a halántéklebenyben helyezkedik el, ahol a hangok feldolgozása történik. Azok a betegek, akiknek a Broca-területük sérült, távirati stílusban beszélnek, vagyis egyszerűen csak egymás után teszik a főneveket funkciószavak vagy nyelvtani szerkezet nélkül, de a végeredmény értelmes lesz. Ezzel szemben azok a betegek, akiknek a Wernicke-területük sérült, mondattanilag tökéletes módon, folyékonyan beszélnek értelmetlenségeket.

Azonban könnyen lehet, hogy ez a folyékonyan beszélt értelmetlenség az, ami megkülönbözteti az emberi beszédet a főemlősök beszédétől. Különösen a bonobók képesek a jelnyelv elsajátítására, összetett szóbeli kérdések megértésére, és még szavak kreatív módon történő összekapcsolására is (kér kinyit siet = kérlek, nyisd ki gyorsan). Itt azonban csak szavak nagyon kezdetlegesen (Wernicke-stílusban) történő egymás után rakásáról van szó. Transzformációkat tartalmazó mondatokat, mint például kérdő mondatot nem tudnak létrehozni.