Bevezetés

A szemantika a jelentés elmélete. Színes terület, mely a jelentés különböző szintjeit és fogalmait foglalja magába - ideértve a lexikális, formális, strukturális és funkcionális megközelítést.

Sok élénk vitát is kiváltó nyelvészeti ág, mivel a jelentés önkényesebb, vagy más szóval konvencionálisabb, mint ezt valaki (= Platon) képzelné. Néhány szónak (mint az állati hangoknak a Lingvopediában) van "természetes" jelentése, de még az állati nyelv is szimbolikus (a méhek tánccal kommunikálnak, míg a bálnáknak saját nevük van).

A színnevek egy jó példa - annak ellenére, hogy biológiailag ugyanolyan látási rendszerrel rendelkezünk, az emberek másképpen osztják fel a természetes színkontinuumot különböző színekre. Különböző nyelveknek 2 és 11-12 közötti alapszínnevük van, a fekete és fehér megkülönböztetés után először a pirost veszik figyelembe, majd a kéket és a zöldet (melyek egybe is eshetnek) (Berlin & Kay). De nincs megegyezés, hol vannak a színek között a határok. A welesi nyelvben pl. egy szó glass van a kékre és zöldre, az oroszban pedig külön szó van a sötét sinij és világos kékre goluboj. A színekre vonatkozó - mindennapi logikát tükröző - kifejezések még jobban különböznek: egy harcos futballmeccs eredménye az angolban black eyes (fekete szemek: véraláfutás), a német visszavágón mint Blaues Auge (kék szemek) jelennek meg. Szóval melyik szín a helyes diagnózis? Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy a jelentés a (konvencionális) nyelvrendszerben történő használat, ahogy Wittgenstein mondaná. Viszonylagos béke született a nyelvészetben, amikor Saussure megkülönböztette a jelölőt (signifiant) a jelölttől (signifié): a jel független a jelentésétől (l. Nyelv és gondolkodás.)

Lexikai szemantika

Mivel a szavak a nyelv legkönnyebben elérhető, diszkrét és kis egységei, sok erőfeszítés arra irányult, hogy megadja, vagy ha lehet, "előírja" a szavak jelentését etimológiailag (Sevillai Szent Izidor). Sok-sok szótár, enciklopédia és osztályozási rendszer tanúskodik erről. Egy naiv kiindulás az, hogy minden szóhoz egy, a valóságos (nem nyelvi) világban létező referenciát rendelnek, de ez csak tulajdonnevek és biológiai rendszerezések esetében működik, vagy - még absztraktabb szinten - a mutató szavak (deiktikus kifejezések) esetében, mint pl. én, te ő, itt, ott, ebben, azzal, most, tegnap. A legtöbb szó viszont nem dolgoknak felel meg, vagy térben, időben mutat valamire, hanem fogalmaknak. S mivel ezek az elménkben vannak, gyakran előfordul, hogy két embernek kicsit más elképzelése van ugyanarról a szóról.

Az osztályozáshoz egy viszonylag semleges megközelítés a paradigmatikus. Ez a referenciáktól, definícióktól, etimológiától és megfigyeléstől függetlenül működik, azt nézi, hogy mely szavak képesek helyettesíteni egymást egy adott környezetben. Vegyük például a "leült egy ...." környezetet, ez segít besorolni a szék, kanapé, karosszék, fotel, pad szavakat hasonló típusú dolgokba (ülőbútorok). És lehet, hogy sokkal könnyebb elmagyarázni, mi a szék, ha rámutatunk a céljára (amire ráülünk), mintha megpróbálnánk pontosan meghatározni (hány lába van? ha egyáltalán van?). Ugyanis minden kultúrának van valamilyen elképzelése a tipikus ülő alkalmatosságról, akár ez szék vagy tatami szőnyeg, és egyéb ülő alkalmatosságokat úgy lehet leírni, hogy miben különböznek egy normál széktől. Miért? Van rá kísérleti pszichológiai bizonyíték, hogy az emberek a szemantikai térképüket úgy alakítják ki, hogy a fogalmaikat ún. szemantikai prototípusok köré csoportosítják. Ha megkérdezünk valakit, hogy nevezzen meg egy eszközt, akkor az esetek többségében a kalapácsot fogja mondani, hangszerként a hegedűt, számként a hetet... és ez nem telepátia vagy fekete mágia. Nem, ez mindössze szemantikai hatékonyság, ugyanis könnyebb megkülönböztetni, mint meghatározni. A gyerekek is olyan prototípusokkal kezdik, mint "kutya" és "alma", s csak utána fedezik fel, hogy mit jelent az állat és a gyümölcs, a használatból tanulják meg, hogy egy X fogalom a kutyához vagy az almához van közelebb. Ezért van az, hogy sok gyerek számára a kezdetben a macska is kutya (aranyos és szőrős), és a paradicsom pedig alma (kerek és piros).

Formális szemantika és szemantikai jegyek

A formális szemantika megpróbálja a kijelentéseket a dolgok állapotáról szóló állításokra redukálni igazságértékeket, kvantifikációt és hasonlókat használva. Ideális esetben ezek az állítások a matematikai logika és érvelés keretében értelmezhetőek. (Minden politikus hazudik & minden hazug csal az adójával is -> ha valaki befizeti az adóját, akkor az nem politikus.)

Egy másik, kissé kevésbé formális megközelítés a jelentés mérése, például az emlősöket fokozható tulajdonságokkal osztályozni, mint "milyen nagy" és "mennyire vad". Az oroszlánok és a tigrisek kerülnek a diagram egyik sarkába, az elefántok és zsiráfok egy másikba, a macskák és görények egy harmadikba, az egerek és a lemmingek az utolsóba. Egy rendszerezettebb szinten, a szavak "atomi" szemantikai tulajdonságok bináris halmazaival írhatók le. Például, a járműveket le lehet írni a következőképpen: +mozgó, -élő, míg az állatok +mozgó, +élő és a növények -mozgó, -élő.

Strukturális szemantika

A strukturalizmusnak mély hatása volt a modern szemantikára, és a nyelvet mint rendszerszerű viszonyok hálózatát látja. A kompozicionalitás elvére alapozva, a nyelvészek megpróbálják a szemantikai viszonyokat szintaktikai viszonyokra leképezni. A piros házat festett és a festett ház piros kifejezéseknek szintaktikai értelemben más a szórendjük, az elsőben a piros a piros ház főnévi csoportnak a része, míg a másodikban a piros az állítmány. Szemantikai értelemben pedig arról van szó, hogy az elsőben a festés előtt nem volt piros ház, sőt egyáltalán ház, míg a másodikban egy már létező házról teszünk egy kijelentést. Hasonlóan, az újlatin nyelvek a melléknév helyét (a főnév előtt vagy utána) arra használják, hogy jelentést különböztessenek meg. Így a portugálban um cargo pesado súlyos terhet, míg um pesado cargo súlyos kötelességet, feladatot vagy gondot jelent.

Minden leíró tudomány a rendszerezéssel kezdi, a szemantika sem kivétel ez alól. Egy ilyen szemantikai rendező rendszer a tezaurusz, a másik a könyvtárak numerikus témaindexe. Modern nyelvi erőforrások, mint például a WordNetek és az ontológiák, különbséget tesznek olyan különböző kapcsolatok között, mint például a

Mivel a nyelv megy a maga útján, nem lehet elvárni, hogy a nyelvi ontológiák a biológiai rendszerezést kövessék, vagy hogy megegyezzenek különböző nyelveken. Például egy delfin biológiailag emlős, ​​de nyelvileg gyakran hal, és míg az angol vagy magyar burgonya zöldség, a német és a dán {Kartoffeln} nem.

Egy pedagógiailag hasznos szemantikai rendező elv a jelentésmező, amely felsorolja például a testhez kapcsolódó szavakat, a golf terminusokat vagy a lovas szókincset. Néha egy jelentésmező puszta felsorolást jelent (például foglalkozások). De gyakran egy jelentésmező elemei nincsenek korlátozva sem hierarchiában, sem szófajban. Így a ló jelentésmező nem csak telivéreket, méneket, kancákat és Trakehnemit tartalmaz, hanem eszközöket is (például nyereg), testrészeket (pata) és tevékenységeket (tenyészt, galoppol, nyerít).

Hagyományosan, mind az ontológiákat, WordNeteket, mind a jelentésmezőket manuálisan hozták létre, a nyelvészek saját tapasztalataikra és világismeretükre támaszkodtak. Ezt a kissé szubjektív módszert javították, sőt néha helyettesítik a számítógépes erőforrások, melyek nagy szöveggyűjteményekre, ún. korpuszokra támaszkodnak (pl az internet), automatikus nyelvtani elemzésre és statisztikára. Például automatikusan generált jelentésmezők, melyeket az együttes előfordulásokból merítenek (Lipcsei Szókincs) vagy relációs szótárak (DeepDict, Sketch Engine). Ezek a szintaktikai szerkezetekből kivonják, például egy ló (a) milyen lehet [vad, sötét, fából készült, trójai], (b) mit tud csinálni [nyerít, galoppol, üget], vagy (c) mit lehet vele csinálni [lovagol, befog] egyszerűen kiértékelve azokat a mondatokat, ahol a ló szó szintaktikai funkciója: a főnévi csoport feje, alany vagy tárgy.

Funkcionális szemantika

A legtöbb fent bemutatott rendszerezés teljesíti J.R. Firth 1957-es állítását, hogy akkor ismersz egy szót, hogyha ismered a környezetét. Más szóval, a szemantika minden, ami a szóhasználatra és a nyelvi rendszerre vonatkozik. Szó lehet egyszerű együttes előfordulásokról, ún. kollokációkról. Bizonyos együttes előfordulások formája 100%-ban rögzített, ezek egy szemantikai egységnek számítanak (big bang, helyet foglal), míg más együttes előfordulások nem kötöttek (magas hegy, magas hőmérséklet, magas ugrás).

De a közös előfordulás szabályai a kollokációkon túlmutatnak. Különösen az igék esetében, melyek szemantikai szerepeket adnak a szintaktikai argumentumaiknak. A simogat ige például alanyként (emberi) cselekvőt és tárgyként egy "élő" valamit (ember, állat, vagy testrész) feltételez. Lehet mondani, hogy "Péter Annát simogatja", itt Péter tölti be a CSELEKVŐ, és Anna mint élőlény a TAPASZTALÓ szerepét.

A metafora magyarázatának egy elegáns módja, hogy úgy tekintsük, mint egy szemantikai típusú vonzat és értéke közötti összeütközést, jellemzően az előbbi kényszeríti ki az utóbbi metaforikus értelmezését. Például, az élőség élettelen fogalomra történő metaforikus áttételéről van szó, ha a költő arról beszél, hogy meleg esti szél cirógatta csupasz bőrét (szél = cselekvő), vagy a játékos ujjai a gitárjának húrjait simogatták (gitár = tapasztaló).

Természetesen, a szemantika funkcionális megközelítése nemcsak lefelé a szintaxissal kell, hogy számoljon, hanem felfelé a pragmatikával és szociolingvisztikával is. Így az alábbi példák pragmatikai jelentése (kerek zárójelben) nem derül ki egyértelműen a szövegösszefüggésből, csak a pragmatikai kontextusból lesz világos:

A pragmatikus jelentés manipulációja egyszerre művészet és hatalmas nyelvi fegyver. A szegény srác az utóbbi példában bajban van, akár igennel, akár nemmel válaszol. Humor, és különösen az irónia, gyakran úgy érhető el, hogy először az egyik értelmezést kínáljuk, majd a jelentés megváltozik, amint a szövegösszefüggés megváltozik, így egy pozitív kijelentést negatívvá teszünk.

Végül, egy speciális nyelvi formát a társadalmi körülmények is befolyásolhatnak. A japán nyelvben például több lehetőség van az én kifejezésére: a formális watashi, a köznyelvi washi (férfire) és a kedves atashi (nőre). A legutóbbi francia társadalmi-nyelvi komplexitás a férjezetlen nők udvarias megszólításának (Mademoiselle kisasszony) a megszüntetése, így csak a Monsieur (uram) és Madame (hölgyem) maradt meg. Természetesen, Franciaországban, sok nőnek elege volt abból, hogy egy olyan kategóriába degradálták őket, amelyet úgy érzékeltek, mint +öreg és - vonzó.